Augusztusban elmentünk Lengyelországba. Ott meg néztük Krakow-ot azon belül az óvárost és a zsidónegyedet. Az óváros nagyon szép volt tele emberekkel. Ellátogattunk Auschwitzba, itt megnéztük a barakkokat, és ahogy hallatunk az egyik barakkból a másikba nagyon fura érzés kerített magába. Leírhatatlan érzés, de mintha féltem volna, vagy nem is tudom egyszerűen csak rosszul éreztem magamat, ahogy láttam azt a sok levágott emberi hajat, és a képeket, amin jól lehetett látni, hogy ki hová megy, mármint azt láttam, ahogy az embereket kiválogattak, hogy még bír-e dolgozni, vagy nem, mert ha nem, akkor elvitték, és elgázosítottak. Amikor a magyar kiállításra mentünk nagyon rossz érzés volt látni, és olvasni a magyar neveket, és azok a képek, amik azokról készültek, akik oda kerültek. Fura volt belenézni a „szemükbe” azzal a tudattal, hogy tudtam, hogy akinek a képe ide ki van rakva, azok mint meghaltak. Elmentünk Birkenauba is, ott nem volt olyan sok látni való, a fürdő helyen és a halál kapuján kívül, de ott is meg volt az a bizonyos fura érzés, ahogy gyalogoltunk a romok között. Halottunk rengeteg érdekes történet arról, hogy az ott lévő embereknek nem volt szabad beszélni egymással, ezért kitalálták, hogy énekléssel kommunikálnak egymással. Hallottunk sajnos emelet rengeteg szörnyű történeteket is.