Jóság és ártalom
Fekete fehér, sötétség világosság, jó és rossz. Hideg és meleg, biztonság és veszély, tűz és víz. Egymás tökéletes ellentétjei, mégsem létezhetnek a másik nélkül, mert az könnyen katasztrófába torkollhat. Gondoljunk csak bele. Sötétség nélkül nem tudnánk megbecsülni a fényt, és teljesen értelmét vesztené a szó. Minden csak örökké izzana megállás nélkül, és az egész világ egy kiolthatatlan fénygömb lenne. Kell a sötétség az emberek életébe, hogy új dolgokat tapasztaljanak, megtanuljanak félni, és később legyőzzék ezeket a félelmeket. A gyerekek általában félnek a sötéttől és azoktól a dolgoktól, amik a sötétségben rejtőznek. Ki tudja, talán van is valami alapja, hiszen a sötétség egy ismeretlen állapot, amiben akármi megtörténhet, és ez az ismeretlenség ijesztő. Nem tudni mi történik legközelebb, és nem látni semmit a körülöttünk lévő világból. De persze a sötét nem mindig hordoz negatív érzelmeket. Néha lehet akár megnyugtató is, és adhat biztonságérzetet. A jóság egyszerre tud valakit vagy valamit a mennyekbe emelni, és örömöt hozni egy szomorú és keserves állapotba, de az ellenkező reakciót is kiválthatja, ha meggondolatlanul cselekszünk. Letaszíthatjuk a boldogságot a mélybe egyetlen tettel, akár egyetlen szóval vagy annak hiányával is. Akkor is árthatunk, ha nem terveztük el, és csak a pillanat szülte a meggondolatlanságot. Néha nem is gondolunk bele, hogy mekkora szakadék felé lökhetünk valakit egy rossz szóval. Nem gondolunk bele abba, hogy mennyit segíthet egy bocsánat kérés, és a megbánás. Ezzel nem azt mondom, hogy minden jóindulatból elkövetett dolognak rossz a végkimenetele. Egyszerűen csak számolnunk kell azzal is, ha nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy mi azt elterveztük. Néha csak egy vékony hajszál választja el a boldog végkifejletet a teljes katasztrófától. Nehéz megtalálni azt a lehetőséget, ami a legjobb, és nincsenek (vagy kevesebbek) rossz következményei. De nem lehetetlen rálelni erre az aranyközépútra. Kezdem úgy érezni, hogy eleget ecseteltem a rosszabb végletet, úgyhogy áttérnék a kicsit boldogabb verzióra. Arra, amikor egy jótett a lehető legcsodálatosabb dolgokra képes. A szavakkal nem csak rombolni tudunk, hanem építeni is. Felépíthetjük velük a legbiztonságosabb, legerősebb palotát, ami az idők végezetéig stabilan állja az ostromokat. Fényt és tisztaságot hozhatunk velük egy sötét, mocskos környezetbe, és ragyogó világítótoronyként jelezhetjük az utat az eltévedteknek. A jócselekedetekkel szintúgy csodákra lehetünk képesek, ha megvan mögöttük az igazi jószándék.