Mentem. Mentem és csak mentem. Nem tudtam miért is sodort ide az élet. Hallgattam hogyan pusztítottak ki milliókat. A fejemben a rengeteg kérdés és gondolat. Ahogy sétáltam azokon a széles utakon ahol rengeteg ember szenvedett végig azon járt az eszem vajon most hány csontsovány ember lábnyomába léptem bele?! Talán ijesztően tökéletesen illet az enyém az övébe. Talán ő is azon agyalt... miért? ... Mivel érdemelte ki? Azzal hogy nem fehér bőrű, nincs kék vagy zöld szeme, nem szőke a haja. Vagy talán mert ugyan ahhoz a nemhez vonzódott, ami ő maga volt? Vagy mert nem egy társadalom kifosztó és gonosz vezetőjében hitt, csak a saját istenében? Rengeteg okot felsorolhatnánk de fölösleges mert mindre ugyan az a válasz. "Ezért nem ez jár." Nem lehetünk mind ugyan olyanok és nem lehet mindenki tökéletes. Menet közben bele rúgtam egy kavicsba. Felvettem majd becsuktam szemem és végig gondoltam vajon mi van ha ezt a követ valaki előttem itt szorongatta .. talán csak azért mert elkeseredettségében és magányában csak ennek a kődarabnak mesélhette el, hogy az egyetlen hitét el akarják venni, hogy bűntudatot akarnak benne kelteni mert más mint az állítólagos elvárás, vagy mert soha többé nem fogja látni szeretteit. Egy könnycsepp gördült le az arcomon és elejtettem a követ. Azt mondtam neki hogy fogadd ezt az új történetet és tartsd meg a többivel együtt. Jobban bele gondolva ezek a kövek az egyetlen olyan dolgok ebben az isten verte helyben amiknek bármit elmondhattak és nem tartottak miatta fegyvert a fejükhöz. Nevemet hallottam majd mentem a többiek után. Fülemben még mindig folyamatosan csak a lengyel származású nő hangját hallottam ki egymás után kereste a szavakat ezekre a szörnyűségekre. Megálltunk egy füves területen és eszembe jutott gyerek korom egyik kedvenc meséje miben azt mondták, hogy ha valaki meghal az porrá válik mi szét szóródik és fű nő belőle. Ez esetben nem is lehetett volna igazabb mert itt nem ők választották sorsukat. Nem ők döntötték el mikor fognak por vagy ez esetben inkább hamu formájában szállni a levegőben. De egy valamit biztosra megtanultam ott és akkor, hogy az emberiség kegyetlen. És ha még nem is akarsz néha muszáj próbálkozni megfelelni az elvárásoknak.