Vald be, hogy gyáva voltál baszki.
Miért mit kellett volna tennem? Mondta tök nyugodtan miközben egy papírlapot tépdesett darabjaira. De ezt a kérdést úgy mondta mintha tényleg azt érezné, hogy semmi köze a dologhoz...
Tudod mit? Semmit! Semmit nem kell tenned.
De soha többet ne gyere utánam. Én többet nem létezem számodra!
Olyan kihaltak az utcák és mindenhol sötét van. Az egyetlen nyugalmam ezen a helyen az az utcai lámpák pislákoló fénye.
Az egyik lámpa alá állok majd össze kulcsolom kezeimet és magam előtt jobbra ballra himbálom.
Bár az ő keze érintené most az enyém.
Bár ne egyedül kéne most itt sétálnom.
De akkor se tudom elfelejteni azt ami történt.
Sétálok tovább az utcán mikor megpillantok egy bárt. Bemegyek leülök a pult elé egy bárszékre. Odajön hozzám a csapos majd ennyit mond: TÁVOZZON!
Kérdőn nézek rá hogy most mi a fene történik.
Gyakran sétálgat erre valakivel! Itt ilyenféle embereket nem szolgálunk ki. Remélem érti és nem kell kiejtenem a számon azt a szót.
Dühömben nem is tudtam mit válaszolni... csak felálltam elindultam az ajtó felé közben felborítottam egy asztalt.
Mit csinálsz? Ordított rám a férfi. Majd elkezd utánam szaladni. Megáll majd egy rendőr tiszthez fordul.
Aki abban a pillanatban utánam ered, hogy a férfi egy szót kiejt a száján.
Nem tudtam hogy mit csináljak. Futottam ahogy csak bírtam de hirtelen egy kezet éreztem a vállamon és vissza rántott. Le estem a földre majd megláttam magam felett a rendőrt.
Felrántott a földről majd karomnál fogva addig húzott míg vissza nem értünk a bárhoz. Be vitt majd felállítatta velem azt az asztalt amit felborítottam.
A csapos közelebb jött majd a lábam elé köpött.
Újra elöntött a düh de mielőtt bármit tehettem volna a rendőr újra elkapta a kezem és kihúzott a bárból.
Jobb ha vigyázol magadra! Ezt az ügyet most elengedem, mert a fiam is közétek tartozik.. örülj, hogy engem fogtál ki! Más már agyon vert volna!
Lehajtottam a fejem megfordultam és elmentem. Nem tudom mit kellett volna mondanom. A köszönet az nem ide való.
Hiszen olyanért adott kegyelmet amiről nem is tehetek.
Hirtelen dudorászásra lettem figyelmes.
Egy ablak alatt mentem el.. onnan jött.
Bárhol felismerném ezt a hangot mosolyodtam el..
Majd gondolatok száza futott át a fejemen és elszomorodtam.
Ennek a lánynak még magyarázattal tartozom.
Hát erőt vettem magamon és becsengettem hozzá.
Ajtót nyit, rámnéz és latom az arcán a csalódottságot.
Én csak azt akarom mondani, hogy sajnálom.
Komolyan így kellett megtudnom? Mindennél jobban szerettelek és arra nem voltál képes, hogy őszinte legyél velem?
Én ugyan ezt éreztem sőt még mindig. Pont ezért nem tudtam elmondani. Nem akartam rosszat neked. De készültem rá. Minden alkalommal mikor elszántam rá magam hogy elmondjam.. megláttalak és elszállt a bátorságom!
Csak menj el !
Kérlek hallgass végig.
Ahogy ezt a mondatot kimondtam.. becsapódott előttem az ajtó.
Csalódottságomban nem tudtam mit tegyek így elindultam oda ahol mindig kifújom a gőzt és ahol tudom, hogy csak az talál meg aki igazán ismer.
Útközben ráléptem egy ceruzára felvettem majd ahogy felegyenesedtem szemben velem ott volt egy plakát.
Úgy éreztem ez egy jel.. arra, hogy nem hagyhatok itt senkit magyarázat nélkül.
Letéptem egy darabot a plakátból.
A háta fehér volt így tudtam rá írni.
Majd a papírdarab elejét nézegettem. 1967 ez volt rajta. Miért? Miért ide születtem, ahol az emberek így élnek. Könyörgöm 1967-et írunk és ennél előítéletesebb emberek nem is élhetnének a világon. Mi vár még a "fajtánkra" a későbbiekben?