Elnémít a fájdalom. Elnémít, pedig üvöltenem kellene. Tíz év után is fáj. És örökre fáj. Mert nincs ahhoz a fájdalomhoz fogható semmi, amikor az anyától elveszik a gyermekét. Amikor hidegvérrel megölik szeretteinket. És miért? Mert egyesek közülünk magukat többnek, felsőbbrendű embernek tartják, a másikat lenézik a sárig? Vannak emberek, akik jogot formálnak arra, amihez csak Istennek van joga: elvenni az életet. Jogot formálnak arra, hogy származás és bőrszín alapján embert az embertől megkülönböztessék, annak ellenére, hogy Isten egyenlőnek teremtett minket. De az ő Istenük a Gyűlölet. A megbélyegzés. A Gyilkosság. Az embertelenség.
Elnémít a fájdalom. Elnémít, pedig üvöltenem kellene.Tíz év után is fáj. És örökre fáj. Mert nincs ahhoz a fájdalomhoz fogható semmi, amikor az anyától elveszik a gyermekét.
Én is anya vagyok. És tudom. És megnémít a fájdalom. Megfojt, megbénít.
Miközben valami azt súgja, valami azt követeli: Tiltakozz! Üvölts!
Hirdesd, hogy: Nem! Nem hagyjuk!
Mert összeszoruló torokkal is, ha nyüszítve is a tehetetlen dühtől, ha értelmes mondatokat sem tudnak már formálni ajkaim, ha porladó szavakkal és megbicsakló hangon is, de mondani kell. Beszélni kell az elviselhetetlenről. Mert a némaság megöl. Újra és újra megöli bennünk az ártatlan embert. A ki nem sírt könnyek égetik a lelket. A gyűlölet pedig újra és újra lecsap ha nem ellenkezünk. A gyűlölet, mint a tűz, eléget, mint a sörét, aljasul megsebez. A gyűlöletnél nincs nagyobb gyilkos.
Vérezzek inkább én el ezer sebből, csak ne öljétek meg a gyerekeimet! Kiáltja az anya.
Mindannyiunkat anya szült. Igen! MI emberek Testvérek vagyunk!
Nézzetek egymásra az anya szemével. Ugyanabban a fájdalomban és örömben osztozunk. Mi tesszük pokollá vagy menyországgá ezt a világot. Egyetlen anya sem kívánja a gyermekének a szenvedést. A halált. Nézzetek egymásra az anya szemével. Ez a szem könnyes. Ezek a szeretet és a fájdalom könnyei.
Mindannyian gyermekek vagyunk.
Igen én vállalom, és világgá kiáltom, az én testvéreim vagytok cigányok! Igen, nekem Ti a testvéreim vagytok, és akik Titeket cigányságotok miatt bántanak, azok engem is bántanak, és minden egyes nem cigány testvéreteket is bántják.
Tudom, sokan nem vállalják fel ezt a testvériséget, sőt…
Hát akkor azoknak mondom, kiabálom: itt van az idő. Mert nincs az a tűzvész, sörétes puska és gyűlölet, ami a testvéri szeretetet el tudná pusztítani.
Én Robikára úgy fogok emlékezni, mint hősre. A tisztalelkű, a senkinek sem vétő gyermek megölése olyan bűn, ami visszahullik az elkövetők fejére, és éles fénnyel világítja meg a sötétben terjedő kórt, az álságos, gyilkos és mindennapjainkban ott sunyító rasszizmust.
Robika ennek a bűnt leleplező, igaz és erős fénynek a hordozója. Örökké világítani fog, míg testvériségünket fel nem vállaljuk, és még utána is. Örök lámpásunk, örökké fénylő csillagunk lett ő. Ezt mindannak ellenére is vallom, hogy egy anyának ez nem vigasz, mert nem adja vissza a gyermekét. Én is Anya vagyok.
Szeretném ma, emlékező szavaimmal az anyák fájdalmat enyhíteni. Mert nincs ahhoz a fájdalomhoz fogható semmi…De ha a szavak nem is képesek gyógyítani, hiszem, hogy a szeretet igen. Mindannyiunkat anya szült és MI emberek Testvérek vagyunk!
Ha cigány testvéreimet cigányságuk miatt bántják, Robikára emlékezem, és kiállok értetek testvéreim.
[Fotó: 444.hu]