A Van Helyed! Alapítvány olyan oktatásfókuszú, alkotásközpontú modellen dolgozik közvetlenül és gyakorlatban a terepen (Észak Magyarország), amelyek a jövőben születéstől egyetemig komplex patronálást biztosítanak a mélyszegénységben élő, többségében roma embereknek: egymásra épülő szolgáltatásaival, intézményeivel, hogy meg lehessen bontani a szegénység újratermelődésének reprodukciós köreit.
A Van Helyed! Alapítvány organikusan és tudatosan alulról építkező szervezet és program. Ózdon és Budapesten két Stúdiót működtetünk, ahol kicsiben már modellezzük a tervezett rendszerszintű szolgáltatások egymásra épülő elemeit.
105 növendékkel foglalkoztunk eddig, jelenleg 42 növendék készül a továbbtanulásra. 316 családtagot vonunk be, 40 munkatársunk és számos önkéntesünk van.
Ózdon 5 általános iskolával, 3 középiskolával/szakiskolával működünk együtt, Budapesten 8 középiskolával és 2 kollégiummal, Miskolcon 1 középiskolával és kollégiummal, hiszen ott tanulnak tovább növendékeink. Egy diákunk az AKG-ban, egy a Lauderben, öten Waldorf iskolákban, három növendékünk állami gimnáziumban, egy művészeti gimnáziumban, a többség pedig Ózd két legjobb középiskolájában tanul. Ők már az egyetemeket készülnek meghódítani, míg társaik a középiskola választásra és felvételikre készülnek.
A Van Helyed! Programot azért fejlesztjük, mert hiszünk benne, hogy a gyerekek sikeressége feltétele az egészségesen működő magyar társadalom fejlődésének, és egy jól működő Európa fennmaradásának.
Budapesti Stúdiónk növendékei számára keresünk önkéntes tanárokat, akik heti rendszerességgel segítenék őket felmerülő tanulási nehézségeikben, illetve kiemelkedő eredményeiket segítik tehetséggondozással.
Az alábbi tantárgyakban: matematika, angol nyelv, német nyelv, biológia, kémia, történelem.
Akit keresünk:
Amit vállalnia kell:
Amit mi nyújtunk:
Jelentkezés:
Küldd el nekünk az kissmonya@gmail.com email címre az önéletrajzodat és válaszaidat az alábbi kérdésekre!
Miért szeretnél nálunk önkéntesként dolgozni, mik azok a tulajdonságaid, melyek alkalmassá tesznek erre a feladatra?
Milyen kérdéseid, félelmeid merülnek fel a feladattal kapcsolatban?
Mit vársz tőlünk, mi az, amiben támogatni tudnánk személyes fejlődésed az Alapítvány munkatársaként?
Hol találkoztál a keresésünkkel?
A jelentkezési határidő lezárulta után jelentkezünk, hogy a képzés részleteiről, a feladatról és az esetlegesen felmerülő kérdéseidről beszéljünk.
A Van Helyed! Alapítvány és a gyerekek nagyon várják jelentkezésed!
Budapesti és ózdi Stúdiónk növendékei számára keresünk önkénteseket, akik Budapesten heti rendszerességgel, Ózdon kéthetente tartanak alkotó csoportos foglalkozásokat életkornak (12-17 év) megfelelően.
Mi ilyen típusú foglalkozásokra gondoltunk, de új ötletekre nyitottak vagyunk: textilezés (varrás, bábukészítés, textilfestés), ékszer készítés, festés, grafika, animáció, filmkészítés, fotózás
Akit keresünk:
Amit vállalnia kell:
Amit mi nyújtunk:
Jelentkezés:
Küldd el nekünk az kissmonya@gmail.com email címre az önéletrajzodat és válaszaidat az alábbi kérdésekre!
Miért szeretnél nálunk önkéntesként dolgozni, mik azok a tulajdonságaid, melyek alkalmassá tesznek erre a feladatra?
Milyen kérdéseid, félelmeid merülnek fel a feladattal kapcsolatban?
Mit vársz tőlünk, mi az, amiben támogatni tudnánk személyes fejlődésed az Alapítvány munkatársaként?
Hol találkoztál a keresésünkkel?
A jelentkezési határidő lezárulta után jelentkezünk, hogy a képzés részleteiről a feladatról és az esetlegesen felmerülő kérdéseidről beszéljünk.
A Van Helyed! Alapítvány és a gyerekek nagyon várják jelentkezésed!
Budapesti Stúdiónk növendékei számára keresünk önkénteseket, akik Budapesten heti több napon rendszeresen, felelősségteljesen kísérik az egyedül nem közlekedő gyerekeket iskolába (esetleg programokra). Ez a tevékenység kora reggel (06.45-9.00 óra között tart iskolába és vissza), illetve a délutáni órákban változó időpontokban (ez egyeztetés kérdése) történik.
Akit keresünk:
Amit vállalnia kell:
Amit mi nyújtunk:
Jelentkezés:
Küldd el nekünk az kissmonya@gmail.com email címre az önéletrajzodat és válaszaidat az alábbi kérdésekre!
Miért szeretnél nálunk önkéntesként dolgozni, mik azok a tulajdonságaid, melyek alkalmassá tesznek erre a feladatra?
Milyen kérdéseid, félelmeid merülnek fel a feladattal kapcsolatban?
Mit vársz tőlünk, mi az, amiben támogatni tudnánk személyes fejlődésed az Alapítvány munkatársaként?
Hol találkoztál a keresésünkkel?
A jelentkezési határidő lezárulta után jelentkezünk, hogy a képzés részleteiről a feladatról és az esetlegesen felmerülő kérdéseidről beszéljünk.
A Van Helyed! Alapítvány és a gyerekek nagyon várják jelentkezésed!
Budapesti Stúdiónkba keresünk olyan gyerekszerető önkénteseket, akik heti egy éjszakai ügyeletet tudnak vállalni 20.00-08.00 óráig egy patrónussal együtt. Az éjszakás önkéntes feladata vacsora után a gyerekek esti rutinjának betartása (fürdés, esti fekvés) és a reggeli rutin (ébresztés, gyerekek iskolába indítása), rövid beszámoló megírása az éjszaka történéseiről. Éjszakásaink párban dolgoznak patrónusainkkal, de készen kell állniuk bármilyen váratlan eseményre és azok megoldására.
Akit keresünk:
Amit vállalnia kell:
Amit mi nyújtunk:
Jelentkezés:
Küldd el nekünk az kissmonya@gmail.com email címre az önéletrajzodat és válaszaidat az alábbi kérdésekre!
Miért szeretnél nálunk önkéntesként dolgozni, mik azok a tulajdonságaid, melyek alkalmassá tesznek erre a feladatra?
Milyen kérdéseid, félelmeid merülnek fel a feladattal kapcsolatban?
Mit vársz tőlünk, mi az, amiben támogatni tudnánk személyes fejlődésed az Alapítvány munkatársaként?
Hol találkoztál a keresésünkkel?
A jelentkezési határidő lezárulta után jelentkezünk, hogy a képzés részleteiről a feladatról és az esetlegesen felmerülő kérdéseidről beszéljünk.
A Van Helyed! Alapítvány és a gyerekek nagyon várják jelentkezésed!
Budapesti Stúdiónkba keresünk olyan gyerekszerető önkénteseket, akik hétvégi napokat tudnak vállalni a gyerekekkel (12-17 évesek). A gyerekek beilleszkedését segítő hétvégi programok támogatása (korrepetitor, önálló programok), fejlesztő programok szervezése, a gyerekek ellátása. Ez akítv szociális és pedagógiai munka, melyhez minden szakmai és egyéb támogatást biztosítunk.
Akit keresünk:
Amit vállalnia kell:
Amit mi nyújtunk:
Jelentkezés:
Küldd el nekünk az kissmonya@gmail.com email címre az önéletrajzodat és válaszaidat az alábbi kérdésekre!
Miért szeretnél nálunk önkéntesként dolgozni, mik azok a tulajdonságaid, melyek alkalmassá tesznek erre a feladatra?
Milyen kérdéseid, félelmeid merülnek fel a feladattal kapcsolatban?
Mit vársz tőlünk, mi az, amiben támogatni tudnánk személyes fejlődésed az Alapítvány munkatársaként?
Hol találkoztál a keresésünkkel?
A jelentkezési határidő lezárulta után jelentkezünk, hogy a képzés részleteiről a feladatról és az esetlegesen felmerülő kérdéseidről beszéljünk.
A Van Helyed! Alapítvány és a gyerekek nagyon várják jelentkezésed!
Az ózdi Stúdiónk növendékeinek szülei számára indítunk egy edukációs folyamatot, hogy számukra érthetőbbé tegyünk az alapvető fogalmakat, folyamatokat, hogy megértésükkel közösen segíthessük növendékeink fejlődését. Kéthetente tartandó képzés témái: önkéntesség, pszichológia, pszichiátria, beilleszkedés, kamasz gyermek nevelése, gyermekbántalmazás, szexuális felvilágosítás.
Akit keresünk:
elmúlt 18 éves, nyitott és megbízható, határozott fellépésű, jó előadó képességekkel rendelkezik